A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tákékoztató Elfogadom
Termékek Menü

Csibi (Morlin Imre)

Ár:
1.480 Ft
Cikkszám: 9789636966140
Elérhetőség: Raktáron
Egy külvárosi csibész megismerkedik a házasságában póruljárt Sárikával. Az ismerettségből több lesz, mint puszta barátság, de a leány hű akar maradni házassági esküjéhez. Úgy tűnik, egy gyilkosság elhárítja az akadályt a fiatalok boldogságának útjából. De ki a gyilkos? Egy bravúros nyomozás kideríti, de esküvő mégsem lesz. Miért? Egy télen kinyíló rózsa mindent megmagyaráz.
Szerző: Morlin Imre SJ

Leírás és Paraméterek

Részlet a könyvből.

Megismerkedünk valakivel, aki igazán szokatlan jelenség a huszadik század derekán. Legalábis itt Ördögvölgyön. De neki köszönhető, hogy Csibiről is kiderül valami.
A vekker nyekkent egyet. De még erre sem volt szükség. Mária már percek óta nyitott szemmel feküdt. Azt is hallotta, amikor Sárika hazajött. Megszokta már évek hosszú során, hogy ebben az éjjeli órában felkel. A vekker csak biztosítéknak kellett, és csak annyira húzta fel, hogy Sárikát ne zavarja.
Most gyorsan kiugrott az ágyból, és felkapta a ruháját. A szerzetesi ruháját. Mert Mária apáca. Kármelita. Sohase hordja ezt a ruhát, hiszen mióta a szerzetesek szétszóródtak, nem hordhatja. De ebben az éjjeli órában igen. Ez az ő órája. A kármelita apácáé. Úgy akar csinálni mindent ebben az órában, mint régen a rendházban. Felkattintja tehát a kis olvasólámpát a térdeplő fölött, és térdre ereszkedik, szokott mozdulattal nyúl a zsolozsmakönyve után, és imádkozni kezd. Ilyenkor elfeledkezik mindenről. A hosszú évekről, amiket rendházi élete után a világban kellett töltenie kemény és számára szokatlan munkában, emberek között, akiket szeretett és akik őt nem szerették, mert nem értették meg. Nem értették a szelídségét, a türelmét, a hajthatatlanságát.

De elmúlt ez is. Mert jó néhány éve már nyugdíjban van. Azóta csendesen él anyja kis házacskájában itt a város szélén unokahúgával együtt. A mama már régen meghalt. Még akkor, amikor gépen dolgozott. De hol vannak már ezek az emlékek?
Amikor nyugdíjba került, ismét felvette a rendi szokásokat. Tehette, volt rá ideje. Azóta kelt fel éjszakánként is zsolozsmázni.
Most nagy csend vette körül. Nem hallotta a remizbe kanyarodó villamosok fülsértő csikorgását, a kalauzok csengőrángatását, mellyel a hátrafelé tolató vezetőnek a jelet adják, sőt nem hallotta az ablaka alatt elhúzódó lépéseket sem. Imádkozott. És ebben az imádságban nem zavarta, nem zavarhatta meg semmi. Legalábbis úgy tűnt. – Mégis, a kapkodó lépések, amelyek most a lezsaluzott ablakon át a szobába szűrődtek, mintha a lelkiismeretén szaladtak volna végig. Összerezzent és egy pillanatra felfigyelt. Tompa puffanást hallott az ablaka alatt. Nem, nem képzelődik. Egészen biztosan hallotta. Mintha valami zsákot löktek volna le az aszfaltra.

Hirtelen felállt, és az ablakhoz sietett. A zsalu rései között jól láthatta, hogy egy ember fekszik a járdán. Megdöbbent. Visszahúzódott az ablaktól, és egy pillanatig habozott. Aztán valami kemény vonás jelent meg az ajka szögletében.
Kihúzta magát. A hatvanöt éves, alázatos apáca alakja szinte betöltötte a kis szobát. Mária nővér hatalmas és egészséges szolgálója volt az Úrnak, és most az imént jelentkező félénkséget is elűzte szívéből.

Kiment az udvarra, és pillanatig hallgatódzott. Némán fogta körül a varázslatosan csillagos júniusi éjszaka. Hátrapillantott Sárika ablaka felé, de az már sötét volt. Odalépett a kiskapuhoz, eltolta a reteszt, és kiment az elhagyatott utcára. Néhány lépéssel odébb, éppen az ablaka alatt valaki feküdt. Odament és lehajolt hozzá. Egy fiú volt. Lehetett vagy tizennyolc-húsz éves. Csendesen megmozgatta. Tagjai élettelenül engedtek a mozdításnak. Kitapogatta a pulzusát. Él. Fölegyenesedett és körülnézett. Sehol senki. Most majdnem hangosan felnevetett. Micsoda különös helyzet! Istenem, ha a jó Mater Terézia látná! Ördögvölgyön éjfélkor, egy leütött ember és egy kármelita apáca. Mert eddig nem is gondolt arra, hogy apácaruhájában jött ki az utcára.
Hirtelen elöntötte a részvét és a szeretet. Lehajolt, és mint a pelyhet, felnyalábolta a fiút, egy huligánt. Bevitte az udvarba, lábával belökte az ajtót, könyökével rátolta a reteszt, aztán a szobájába hurcolta. A küszöbön tétován megállt, és önkéntelenül is a klauzúra jutott eszébe. Szusszant egyet, aztán belépett. Körülnézett, és ismét valami bizonytalanság szállta meg. Szeme önkéntelenül az ágy felett függő feszületre esett. Egyszerre elpárolgott minden bizonytalansága. Fogta a fiút és ráfektette az ágyára. Hová is tehette volna? Hiszen nincs más fekvőhely a szobájában!
Hamar ledobta magáról a rendi ruhát, és felrángatta a világi rongyot – ahogyan ő a polgári ruhát nevezte –, és átszaladt a remízbe. Felzörgette a portást. Gyorsan telefonálni kell a mentőkért, valaki nagyon rosszul lett. Aztán visszaballagott. Csak most vette észre, hogy a járdán, ahol az imént a fiú feküdt, valami fehérlik. Odament és felvette. Egy boríték volt. Az utcai lámpánál megnézte a címzést és a feladót. Elsápadt. Pillanatig gondolkozott, aztán zsebébe gyűrte.

Amikor a szobába ért, a fiú még mindig mozdulatlanul feküdt, úgy, ahogyan hagyta. Ugyan ki lehet? Az öltözetéről látta, hogy amolyan ördögvölgyi huligán. Ismerte jól ezt a fajtát. De mégis, ki lehet? Hol lakik? A szüleit csak kellene értesíteni! Odalépett az ágyhoz, és óvatosan végigkotorászta a zsebeit. Az egyikben ráakadt a személyazonosságira. Odament vele az olvasólámpához és felütötte. Ide-oda forgatta, míg végre megértette, hogy a szüleit nem ismerik. Állami nevelőintézetben nevelkedett. Szóval talált gyerek… És itt lakik az X. utcai munkásszállón. Az ő körzetükben.

Hirtelen reflektorfény vetődött be az ablak résein, közeledő motorberregés hallatszott, azután elaludt a fény, elhalkult a motor. A kapun erélyesen zörgettek. Mária nővér kisietett az udvarra.
– Jó estét kívánok. Köszönöm, hogy ilyen hamar kijöttek.
– Hol a beteg? – érdeklődött a mentőorvos.
– Erre tessék. Majd előre megyek.
Beléptek a szobába. A nővér az ágyra mutatott.
A fiú most kinyitotta a szemét. Lázas, fájdalmas és kicsit zavaros pillantással. Az orvos rögtön megértette, hogy miről van szó.
– A feje fáj? – Kérdezte.
– Nagyon – suttogta a fiú.
Megtapogatta az ütés és zúzódás helyét.
– Nem komoly dolog – mondta aztán. – Egy kis agyrázkódás. Az ilyet errefelé egykettőre kiheverik. Reggel tessék majd kihívni a körzeti orvost, hogy egy pár napra kiírja. Esetleg röntgenfelvételre lesz szükség. De nem hiszem.
Errefelé kemények a koponyák.

Kifelé menet az orvos bizonyos részvéttel megkérdezte:
– A fia?
– Nem – felelte gyorsan Mária nővér, de éppolyan gyorsan ki is javította magát:
– De igen. A fiam.
A mentőorvos kicsit furcsán nézett, aztán vállat vont:
– Jó éjszakát. Egy kis hideg borogatás a fejre nem árt.
– Köszönöm. Jó éjszakát.
Bevágta a kocsi ajtaját, a reflektor végigsöpört a sötét utcán, és a mentőautó esetlenül elgondolázott a hepehupás külvárosi úton.

Kötés puha kötés
Kiadás/Készítés/Megjelenés éve 2014
Műfaj szépirodalom
Nyelv magyar
Oldalszám 220
Kiadó/Gyártó/Stúdió Szent Gellért Kiadó